Megvannak a 2017/2018-as tanév közismereti vetélkedőinek győztesei
Close Me!

Megvannak a 2017/2018-as tanév közismereti vetélkedőinek győztesei

2018 április 3.

A Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesület az idei tanévben 2018. március 24-én rendezte meg az immár öt közismereti vetélkedő országos döntőjét. A leniekben közzétesszük a versenyek döntőinek eredményeit, egyben ezúton gratulálunk minden résztvevőnek, valamint külön a győztes csapatoknak és felkészítő tanáraiknak!

  • Megvannak a 2017/2018-as tanév közismereti vetélkedőinek győztesei

    2018 április 3.

    A Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesület az idei tanévben 2018. március 24-én rendezte meg az immár öt közismereti vetélkedő országos döntőjét. A leniekben közzétesszük a versenyek döntőinek eredményeit, egyben ezúton gratulálunk minden résztvevőnek, valamint külön a győztes csapatoknak és felkészítő tanáraiknak!

Megérkeztek az internetes fordulók eredményei – kezdődik a döntőre való felkészülés!

Kiemelt, Versenyek | 2015 március 7. |

A bírák összesítették az elődöntők eredményeit és összeállt azon csapatok listáit, melyek részt vehetnek a közismereti vetélkedők döntőjében. Eredmények és információk a március 21-i budapesti döntőről a cikkben.

Tovább >>

Megkezdődtek a közismereti vetélkedők második fordulói!

Hírek, Kiemelt, Versenyek | 2015 január 15. |

2015. január 15-én lezárult 2014/2015-ös tanév közismereti vetélkedőinek első internetes fordulója, egyben már meg is kezdődtek az elődöntők. Cikkünkből elérhetőek a második internetes forduló feladatai.
(Az új forduló 2015. február 15-éig tart!)

Tovább >>

Eldördült a startpisztoly

Kiemelt, Versenyek | 2014 december 17. |

Megkezdődtek a 2014/2015-ös tanév közismereti vetélkedői! December 15-től elsőként az Örökségünk ’48, valamint a Magyarország az én hazám indul útjára, a Magyarok Európában vetélkedőre még egy hónapig várni kell. (Utóbbi esetben 2015 január 15-ig tart a jelentkezés.)

Tovább >>

Szakképző Iskolák IX. országos vers-és prózamondó versenye (eredmények)

Hírek | 2014 november 30. |

2014. november 7-9 között szervezte meg a mosonmagyaróvári Hunyadi Mátyás Szakközépiskola és Szakiskola, a Hunyadi HTBK civil szervezettel közösen immáron kilencedik alkalommal kifejezetten szakmai tanulmányokat folytató középiskolás diákok számára ezt a versenyt.

Tovább >>

Versenyfelhívás 2014/2015

Kiemelt, Versenyek | 2014 október 10. |

A 2014/2015-ös tanévben ismét meghirdetjük a SZAKE közismereti vetélkedőit. Az Örökségünk ’48, a Magyarország az én hazám vetélkedőkre való jelentkezés határideje: 2014. december 12-ig.

Megjelent a Magyarok Európában verseny felhívása is (téma: Olaszország). A nevezési időt ez esetben meghosszabbítottuk január 15-ig.

Tovább >>

Megvannak a 2013/2014-es tanév közismereti vetélkedők eredményei

Hírek, Kiemelt | 2014 március 27. |

2014. március 22-én, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Kulturális Központjában rendezték meg a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület (SZAKE) közműveltségi vetélkedőinek döntőjét. A “Magyarország az én hazám”  az “Örökségünk “48″ t, valamint a “Magyarok Európában” vetélkedőkön az ország középiskoláinak legeredményesebb diákjai vettek részt. (Eredmények és összefoglaló a vetélkedőről.)

Tovább >>

Megérkeztek az elődöntő eredményei – megkezdődhet a döntőre való felkészülés

Hírek, Kiemelt | 2014 március 10. |

Legújabb írásunkban megtekintheti a SZAKE közismereti vetélkedőinek elődöntőjéhez kapcsolódó első eredményeit, egyben információkat olvashat a március 22-i döntőjéről (beleértve azok előzetes feladatairól)!

Tovább >>

Az első forduló eredményei

Hírek, Kiemelt | 2014 február 17. |

A lentiekben közzétesszük a közismereti vetélkedők első fordulójának eredményeit, valamit a megoldókulcsokat!

Tovább >>

Itt a SZAKE-ART(C) művészeti fesztivál idei felhívása!

Kiemelt, Versenyek | 2014 február 3. |

Ebben a tanévben is várjuk a tehetséges szakmai iskolákban (szakközépiskola, szakiskola) járó diákok, diákcsoportok jelentkezését a SZAKE művészeti fesztiváljára, a SZAKE-ART(C)-ra. Cikkünkben olvasható a versenyfelhívás – jelentkezni elektronikus úton (a letölthető jelentkezési lap elküldésével) lehet 2014 február 28-ig. 

Tovább >>

Kapcsolat

SZAKE

Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesület


Cím: 1063 Budapest, Szív utca 66.

Tel: (06) 20/474-8642

E-mail: szakmai.szake[kukac]gmail.com

Adatkezelés / adatvédelem

Creative Commons


Az oldalon közzétett tartalmak a Creative Commons Licenc feltételeinek megfelelően sza- badon felhasználhatóak.



Creative Commons Licenc